Nyomtatás

EPSZTI - RPI első közös szaktanácsadói értekezlet

Beszámoló az EPSZTI és az RPI első közös szaktanácsadói értekezletéről

2017. február 21-én kedden került sor az evangélikus és református szaktanácsadók első közös szakmai napjára Budapesten, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának Székházában. Harminchárom (tizenegy evangélikus és huszonkét református) szaktanácsadó vett részt a konferencián, az Evangélikus Pedagógiai Intézet meghívására.

DSCF0326.JPG

Rozs-Nagy Szilvia evangélikus lelkész napkezdő áhítata után Majorosné Lasányi Ágnes, az EPSZTI igazgatója mutatta be az evangélikus pedagógiai-szakmai szolgáltatások rendszerét.

DSCF0338.JPG

Ezt követte Szontagh Pálnak, az RPI igazgatójának prezentációja „Pedagógiai-szakmai szolgáltatások a református köznevelési rendszerben” címmel.

DSCF0358.JPG

Ablonczyné Vándor Margit és Deák Varga Kinga, az EPSZTI pedagógiai szakértői a szaktanácsadói munka kihívásairól szóltak, illetve tartottak interaktív bemutatót.

DSCF0375.JPG

DSCF0391.JPG

A résztvevők remek rögtönzött produkciókban mutatták be, hogyan lehet a szaktanácsadói látogatáson előforduló egy-egy problémás szituációt frappánsan megoldani.

DSCF0399.JPG

Az ebédszünetben szakmai kapcsolatépítésre is lehetőség nyílt, majd Kelemen Gabriella, az RPI pedagógiai szakértője szólt a szaktanácsadás támogató szerepéről az egyházi intézményekben.

DSCF0441.JPG

A délután folyamán a református és evangélikus szaktanácsadók még külön szekciófoglalkozásokon is részt vettek, melyen a szaktanácsadók megkapták a 2016-os teljesítésigazolásukat. A szakmai nap zárásakor Szontagh Pál igazgató úr ünnepélyesen viszonozta az evangélikusok meghívását, így a következő szaktanácsadói konferenciára ősszel várhatóan Debrecenben kerül majd sor, az RPI szervezésében.

A szakmai nap előadásai, segédanyagai letölthetőek:

Szontagh Pál előadása adobe acrobat 7

Ablonczyné Vándor Margit prezentációja adobe acrobat 7

Kelemen Gabriella prezentációja adobe acrobat 7

Deák Varga Kinga interaktív foglalkozása adobe acrobat 7

 

Erős vár a mi Istenünk!
Áldás, békesség!

Budapest, 2017. február 22.

Deák Varga Kinga

Kapcsolódó elemek