Mindig nehéz és nagy érzékenységet igénylő feladat a jövő felől rátekinteni egy szervezetre, különösen is, ha az a szervezet maga az egyház. Az egyház ugyanis egy sajátos hierarchikus szervezet, mely mélyen gyökerezik az újszövetségi, szervezeti formához nem kötődő teológiában, ugyanakkor a történelme folyamán kiépítette a vezetés és irányítás hierarchikus eszköztárát. E kettősség megmutatkozik a szeretet és bizalom alapú elvárt működésben, miközben szervezeti szinten vannak olyan ügyek, amelyekben nem a teológiai erények a mérvadók (például a közös szabályok betartatása, a normaszegés szankcionálása, az eredménytelenség esetén a javító beavatkozás stb.)

Az önreflexió, a tanulás, az egymástól tanulás, a folyamatos továbbképzés szükséges ahhoz, hogy az evangélikus nevelési és oktatási intézmények lépést tudjanak tartani a modern pedagógiai vívmányokkal, a gyermekek, fiatalok és szüleik elvárásaival, és eleget tudjanak tenni keresztény küldetésüknek.

A köznevelési intézmények kiemelt felelőssége, hogy meg kell kísérelniük az egyházi-vallási értékek „civil” kommunikációját éppúgy, mint ahogyan a civil-szakmai értékek egyházi megfogalmazását. A párbeszéd központjaivá kell válniuk mind az egyház, mind a társadalom érdekében, esélyt adva ezáltal, hogy a hívő és nem hívő emberek egymást ne végletesen leegyszerűsítő módon ítéljék meg, s képesek legyenek átadni egymásnak értékeiket.

E cikkek nem pusztán tényekkel, adatokkal, módszertani ismeretekkel gazdagíthatják az Olvasót, de egy olyan új útra is hívogatnak, ahol a közös gondolkodásnak, a tervezésnek, a mérlegelésnek, s a jól megfogalmazott kérdéseknek nagy szerepe van.

Evangélikus Nevelés 22. Pedagógiai szakfolyóirat XIII. évfolyam, 2014/1. szám

ISSN 2063-7128

104 oldal

680 Ft

Megrendelhető:

Evangélikus Pedagógiai Intézet

1085 Budapest, Üllői út 24.