A téglalap alakú, diadalív nélküli, a nyolcszög három oldalával záródó szentéllyel épült, oldalkarzatos templomot 1789-ben építették, de falait később (1820-ban) újra kellett rakni.

A templombelső érdekessége a Tolna megyében található, azonos korú evangélikus emlékektől formájában eltérő későbarokk szószékoltár. A fából készült oltármensa két oldalán a retablót tartó, vele egy szintben lévő lábazat enyhén előreugrik, szélein egy-egy faragott és festett váza látható. A felül ívesen záródó oltárképet hordozó retabló a mensa felett egy újabb, keskeny lábazatról indul. Az oltárfalat kétoldalon önálló párkánytaggal koronázott, aranyozott korinthoszi fejezetű oszlopok övezik, melynek tetején Mózes és Keresztelő János faragott, festett és aranyozott szobrai állnak. Az oszlopok konvex-konkáv íves tagozattal kapcsolódnak a retabló szószékkosarat tartó középrészéhez. A szószékkosarat és a hangvetőt hatásosan köti össze a párkánytagok magasságából induló, többszörösen konvex-konkáv ívűre kivágott, a feljáratot takaró ajtónyílást is magába foglaló hátfal. A hátfal egyenes párkányán középen helyezkedik el az aránylag kisméretű hangvető, tetején faragott, aranyozott láng motívummal.

Az evangélikus közösség 20. századi tragédiája a világháború és az azt követő kitelepítések. Mára már nem maradt evangélikus a faluban. Keresztelő János pedig csak szomorúan vár. Pásztorbotja elveszett, közönsége elmaradt. Talán Jézus szavaira gondolhat: „… De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?”

Harmati Béla László PhD