Mindig két olyan embert szólítunk meg, akik valamilyen módon kapcsolódnak az evangélikus oktatáshoz. Az egymást személyesen nem feltétlenül ismerő interjúalanyoknak egyazon kérdéssort teszünk fel, majd válaszaik alapján keressük azokat a pontokat, amelyek hasonlóságról, egybecsengésről árulkodnak.

Az interjúhoz kapcsolódó videó megtekinthető az Evangélikus Nevelés Facebook-oldalán.

„Jó tanár is holtig tanul”

Magasan szárnyalni vagy a lassú hullámokkal kitartóan úszni a másik part felé? A tanítás-tanulás során mindkettőre lehet törekedni és mindkettőt meg lehet élni, pedagógusként, diákként egyaránt. Reményi Judittal és Kökény Károllyal beszélgettünk.

„NÉV-JEGYEK”

Reményi Judit (1984. január 15.) a Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium matematika és magyar nyelv és irodalom szakos középiskolai tanára. A pestszentlőrinci evangélikus gyülekezet tagja. Pedagógiai hitvallása: „A gyermekek szárnnyal születnek, tanítsuk meg szárnyalni őket!”

Kökény Károly (1986. január 2.) az albertirsai Roszík Mihály Evangélikus Általános Iskola biológia és földrajz szakos tanára, emellett az intézmény rendszergazdája. Feleségével, 16 hónapos kisfiával és a cicájukkal Cegléden élnek. Egész családja református. Mottója: „Lassú víz partot mos.”

Szívnek kedves értékek

Szeretet, tudás, mások és önmagunk megbecsülése – Reményi Judit életében ezek a legfontosabb értékek, pedagógusként is ezek továbbadására törekszik. A földi javak közül is van persze olyan, ami különösen kedves a szívének. Az imakezet formázó medált a keresztanyukájától kapta, akivel messze laknak egymástól és csak keveset találkoznak, de így „mindig velem van”. Ha egyetlen számára becses tárgyat kell megneveznie, akkor ez az.

Kökény Károlynak is egy ékszer, mégpedig a karikagyűrűje az egyik legféltettebb java, elsősorban az eszmei értéke miatt. Tart attól, hogy elhagyja, épp ezért csak ritkán hordja. A legnagyobb félelme is a veszteségekhez kapcsolódik, hogy esetleg történik valami a családjával.

Tudásátadás és életre nevelés

Mindketten jó „muníciót” kaptak a szüleiktől: erkölcsi alapot, amire lehet építkezni, kellő motivációt és támogatást ahhoz, hogy megleljék a saját útjukat. Ez utóbbi Juditnak könnyen ment. 15 évesen a kerületi diákönkormányzat vezetőképző táborában kiválasztották csoportoktatónak, és az akkori mentora megtanította neki, hogyan kell különféle kooperatív módszerekkel közösséget vezetni, csoportban oktatni. Hamar kiderült, hogy ez számára hivatás, így egyértelmű volt a pályaválasztása. Előbb a magyar szakot végezte el, majd matematikából is diplomát szerzett.

– Gyakorlati és érzelmi okai egyaránt voltak ennek. Egyfelől régi vágyam teljesült így, másrészt kétszakosként nagyobbak a lehetőségeim, főleg két érettségi tantárggyal – fogalmaz a budapesti tanárnő.

Ha valami miatt el kellene hagynia a pályát, akkor könyvelőként tudná elképzelni magát. A legvalószínűbbnek mégis azt tartja, hogy főállású anya lenne, mert „a tanítást életmódnak, hivatásnak tekintem”.

Károly nem készült mindig pedagógusnak, 18 éves korára inkább csak a körvonalai rajzolódtak ki annak, ami érdekli. Hamar lenyűgözte őt a természet világa, szeretett túrázni, szívesen tanulmányozta a növényeket és az állatokat, így jött a képbe a biológia és a földrajz szak.

– Az egyetem alatt ébredtem rá, hogy „rendben, már tudom, jó helyen vagyok az életben”. Könnyen jött a tanítás, jól esett a gyerekek szeretete, megtapasztaltam, milyen az, hogy tudok nekik adni valamit, amitől – reményeim szerint – többek lesznek. Azért ez nagyon jó érzés!

Az albertirsai tanár az alaptanterv által meghatározott követelmények mellett igyekszik szem előtt tartani azt is, hogy az életre nevelje a gyerekeket.

– A 21. századra nehéz felkészülni: sok az inger, minden túl színes, hangos, zajos, tudni kell ezt szűrni, de közben a tudást is keresni kell. A sok lexikális mellett helye van az olyan gyakorlati ismereteknek is, amelyekkel könnyebben boldogulnak az életben. Legyen az a számítógép használata, egy kommunikációs szituációban való helytállás vagy akár annak ismerete, mit  tegyünk, ha eltévedünk az erdőben – hoz példákat Károly.

Ő maga is igyekszik minél több dologban jártasságot szerezni, így például villanyszerelésre, sörfőzésre és túravezetésre is van képesítése. Szokta is mondogatni: a jó tanár is holtig tanul.

Kompromisszumot kötni nem gyengeség

A már említett területek mellett Károly nagyon kedveli az impresszionista festészetet is. Ha valaki más helyébe léphetne egy kis időre, akkor az Monet lenne, méghozzá élete azon periódusában, amikor Givernyben alkotott. De ugyanígy Kőrösi Csoma Sándor kalandos életébe is szívesen belekóstolna. Az érdeklődési köre ismeretében egyébként érthető, hogy miért azt „írná fel receptre” mindenkinek, hogy töltsön minél több időt a családjával a természetben, kikapcsolt telefon mellett!

Albertirsai kollégájával ellentétben Judit még játékból sem vágyik arra, hogy mások „bőrébe bújjon”, és irigységet sem érzett soha mások élete iránt.

– A Jóisten úgy teremtett minket, hogy ne tudjunk olvasni mások gondolatában, és kizárólag önmagunk legyünk. Úgy gondolom, joggal teremtett így minket, ezért nem szeretnék más lenni, mint aki vagyok – erősíti meg.

A pestszentlőrinci pedagógus a megértés és a tolerancia gyakorlására biztat mindenkit:

– Sokan csak a saját nézőpontjukból szemlélődnek. Inkább hadakoznak a maguk nem feltétlenül helyes igaza mellett, ahelyett, hogy mások nézőpontját is figyelembe véve kompromisszumokat kötnének.

Ezt a hozzáállást otthonról hozta. Mint meséli, ha valamilyen problémája volt, édesanyja mindig ráirányította a figyelmét egy másik aspektusra is, így kénytelen volt elgondolkodni a történteken. A módszert pedagógusként is gyakran alkalmazza, illetve a tanítványainak is továbbadja.

Mindenki találja meg a saját erősségét

„A gyermekek szárnnyal születnek, tanítsuk meg szárnyalni őket!” – Juditot egy volt diákja „ajándékozta meg” ezzel a mondattal. Azóta ez a pedagógiai hitvallása.

– Nem az a pedagógus vagyok, aki csak a saját tantárgyát tartja fontosnak és csak azt a diákot támogatja, aki szereti a verseket vagy az egyenleteket. Úgy gondolom, mindenkinek meg kell találnia az erősségét és azon az úton kell járnia. Én a saját hivatásomban abszolút megélem a szárnyalást és a tanítványaim szárnyait is mindig bontogatom.

Azért persze Judit, ha megtehetné, a diákok többségének matematikához való hozzáállásán szívesen változtatna „gombnyomásra”. Sokan közülük ugyanis ellenségként tekintenek erre a tantárgyra.

– Úgy jönnek a gimnáziumba, hogy negatív visszajelzéseket kaptak az általános iskolában vagy abban a tudatban élnek, hogy a gyenge matematikai teljesítmény örökletes tulajdonság, hiszen otthon azt hallják, hogy „nem baj, hogy kettes vagy, én is az voltam”. Nincs is kedvük jobban teljesíteni, mert a családjukban sem elvárás ez feléjük. Próbálom rávezetni őket, hogy bár nem egy másodfokú egyenlet segítségével kérnek majd paradicsomot a piacon, de a tanult ismeretek fejlesztik a gondolkodásukat, és ez a legfontosabb.

Türelem és kitartás is kell az eredményekhez

Egy varázspálca birtokában Károly is olyasmit kérne, ami részben az előítéletek miatt valósul meg olyan nehezen. Esélyegyenlőség és esélyteremtés globális szinten – kívánná mindenkinek.

– Tudatosan figyelek arra, hogy ne legyek másokkal szemben előítéletes. A diákokra is egyenrangú félként tekintek. Az alapvető tisztelet természetesen elvárandó és elvárható a pedagógusok irányába, ugyanakkor én is igyekszem megadni ezt nekik. Nem kell őket „kis felnőttként” kezelni, de fontos az is, hogy ne tekintsük őket kevesebbnek csupán azért, mert gyerekek. Mi is rengeteget tanulhatunk tőlük. Én se vagyok mindentudású, ha kérdeznek olyat, amire nem tudom a választ, nem vagyok rest bevallani, és ilyenkor együtt utána tudunk nézni.

„Lassú víz partot mos” – Károly mottója egyfelől rímel a saját temperamentumára, ugyanakkor pedagógiai magyarázata is van.

– A tanári szakmában nagyon sokszor helye van ennek az attitűdnek, hiszen nem egy nap alatt tanulnak meg a gyerekek írni, olvasni vagy mondjuk „vaktérképezni”. Könnyű annak, aki értelmiségi családból jön, „intravénásan” kapja a könyveket, meséket, fejlesztő játékokat, s ha valami gond van, a szülei ezt észreveszik és szakemberhez viszik.

De milyen nehéz annak, aki hátrányosabb helyzetből indul, esetleg olyan környezetből jön, ahol mondjuk a funkcionális analfabetizmus létező dolog. És mégis: kellő türelemmel, motivációval nagyon sokszor ezekből a gyerekekből lehet a legtöbbet kihozni. Ez a pedagógusoknak is  egy nagy tanulási folyamat, óriási kihívás – de a kitartás a legtöbbször eléri célját, a befektetett munka meghozza az eredményt.

 Szöveg: Vitális Judit
Kép: Magyari Márton