Bár az egyház az örökkévalóságnak él, ám a mindennapi működéséhez szüksége van a földi ideje beosztására is. Erre a lelkészeknek is tekintettel kellett lenniük. Bár nem tartozott a templom elengedhetetlen felszerelései közé, a szószéken elhelyezett homokórát több helyen megtaláljuk – ez mutatta a lelkésznek (és a híveknek) hogy mennyi ideig kell tartania a prédikációnak.
A dolgos és öntudatos kalaznói német (sváb) gyülekezet tagjai a homokóránál is kifinomultabb módon figyelmeztették lelkészüket az idő múlására, amikor órát helyeztek el a szószékkel szemben, a templom karzatán. Az idő mérését a toronyóra szerkezete biztosította, ennek mechanikáját vezették át a karzaton lévő óra mutatóihoz is.

A megmaradt és gyönyörűen restaurált óra nemcsak az idő múlására, hanem változására is emlékezteti múzeumunk mai látogatóit. A kalaznói evangélikusok közül nem sokan tudtak magyarul, amikor ezt az órát készíttették. Díszítésként mégis a két angyal által tartott magyar szent koronát választották. Élő tanúbizonysága ez annak, hogy a soknyelvű Magyarországot azok is maguknak érezték, akiknek az anyanyelve nem is magyar volt. A százegy esztendeje született trianoni békediktátum sok idegennyelvű, de magyar szívű lakójától is megfosztotta országunkat.

Szöveg: Kertész Botond