Mindig két olyan embert szólítunk meg, akik valamilyen módon kapcsolódnak az evangélikus oktatáshoz. Az egymást személyesen nem feltétlenül ismerő interjúalanyoknak egyazon kérdéssort teszünk fel, majd válaszaik alapján keressük azokat a pontokat, amelyek hasonlóságról, egybecsengésről árulkodnak.

Ami ezúttal biztos egyezés: mindketten  az EPSZTI digitális tananyagfejlesztésért felelős csoportjának aktív közreműködői.

Az interjúhoz kapcsolódó videó megtekinthető az Evangélikus Nevelés Facebook-oldalán. 

Tanulás és tanítás kéz a kézben jár

 Egyikük humán, másikuk reál beállítottságú – legalábbis erről fecseg a felszín. De ha túllépünk a közhelyeken, megnyílik előttünk a mély, és meghallhatjuk, megláthatjuk, hogy ugyanazok a mozgatórugók vezérlik őket. Tamás Melindával és Koren Balázzsal beszélgettünk.

„NÉV-JEGYEK”

Tamás Melinda (1977) magyar nyelv és irodalom – történelem szakos tanár, a 2002/2003-as tanév óta a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium pedagógusa. Menyasszony, vőlegénye történelmet és hittant tanít. Több gyülekezethez is kötődik Nyíregyházán, de a legjobban a kossuthos közösségben érzi magát.

– Az egyik barátnőmtől kaptam régen egy gyöngyből fűzött könyvjelzőt, amire az „Istenszeretet” szó volt kirakva fehér gyöngyökből. Túl vastag volt könyvjelzőnek, én mégis őrizgettem. Ez az egy szó kifejezte mindazt, ami miatt az egyetem vallástörténelem előadásán egyszer csak azt éreztem, hogy evangélikus szeretnék lenni. 2020. március 16-án, a tantermen kívüli digitális munkarend bevezetésekor új mottót választottam: „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket” (Mk 10,14).

Koren Balázs (1979) matematikatanár, jelenleg az ELTE TTK Matematika Intézet Matematikatanítási és Módszertani Központ szakoktatója, mestertanára, illetve a Telenor Magyarország HiperSuli programjának szakmai vezetője. Az EPSZTI digitális tananyagfejlesztésért felelős csoportjának vezetője. Házas, négy gyermek édesapja. A budaörsi evangélikus gyülekezet tagja.

Mottója: „Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy perccel is? (...) Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.” (Mt 6,27.34)

– Azért néha tudok nyugtalankodni, de olyankor mindig itt ez az ige, kitekintek az ablakon és meglátom, hogy nincs miért aggódnom.

 Elegancia és svájci bicska

 Melindának már egészen apró kisgyermekként is voltak „karrierálmai”: királylány vagy hegymászó szeretett volna lenni. De rá kellett döbbennie, hogy az apukája nem király, a szekrénysoron végzett „alpinista” mutatványoktól pedig az anyukája tiltotta el. Így módosítani kényszerült a jövőre vonatkozó tervein. Óvodáskorában csellótanárnak készült, alsó tagozatban énekszakosnak, majd amikor ötödik osztályban elkezdtek történelmet tanulni, már az első hónapban megpecsételődött a sorsa.

– A történelem mellett a magyar nyelv és irodalom szép, klasszikus párosításnak tűnt. Szerettem a fizikát, a kémiát pláne – még faktra is jártam –, de a magyar elcsábított a szépségével, az eleganciájával. Érettségi időszakban, a töméntelen dolgozat felett ülve azért néha szívesen beszélnék a kamaszkori önmagammal… – teszi hozzá a nyíregyházi pedagógus „kacsintva”.

Balázsnál később jött el az a pillanat, amikor a tanítás mellett döntött.

– Tizenkettedikesek voltunk a Deák téri gimiben, amikor Emi néni lehetőséget adott, hogy tartsunk órát az egyik alsóbb évfolyamon. A mai napig megvannak a jegyzeteim, amivel az alkalomra készültem. Ennek ellenére matematikusnak indultam, azonban az egyetem alatti magántanítások újabb lökést adtak a tanári pálya felé. Így váltottam, és már matematikatanárként diplomáztam.

S hogy mivel bűvölte el a matematika?

– Logikus, gondolkodni tanít, objektív szemléletet ad – sorolja. – Szépsége, hogy mindenhol használható, a tantárgyak svájci bicskája. Előfordul például a fizikában, kémiában, biológiában, nyelvtanban. Előszobája az interdiszciplináris oktatásnak. A diákjaimmal is szeretném megszerettetni és megértetni a hasznát a saját életükre nézve – mondja még el.

Melinda is hosszú távon szeretne hatást kifejteni a gyerekekre: – A kritikus gondolkodást szeretném átadni nekik. Azt, hogy megtanuljanak a sorok között olvasni. Történelemből a forráselemzéssel, irodalomból a műelemzéssel is ezt gyakoroljuk az érettségiig, de annál sokkal fontosabb, hogy felnőttként el tudjanak majd igazodni a világban.

Kapaszkodók és ideálok

 Ami Melinda számára az elmúlt évtizedekben a legbölcsebb útravalónak bizonyult, azzal az első tanítási napján a gimnázium római katolikus hittantanára „ajándékozta meg”:

– Azzal bátorított: az, hogy ki milyen tanár lesz, öt év alatt derül ki. Ezzel nemcsak arra hívta fel a figyelmemet, hogy még nem vagyok kész, hanem arra is, hogy nem tökéletességet várnak tőlem, hanem igyekezetet, odafigyelést. Arra ösztönzött, hogy nyugodtan próbálkozhatok, amíg megtalálom a saját módszereimet, amelyek megfelelnek az egyéniségemnek. Öt évig kapaszkodtam ebbe a mondatba, és azóta a pályakezdő kollégáknak és a nálam tanítási gyakorlatot teljesítő hallgatóknak is elmondom mindezt.

Amikor a példaképeiről kérdezzük, Balázs – noha temérdek embertől tanult nagyon fontos dolgokat, és sokan motiválták eddigi élete során – most szintén csak egyvalakit emel ki:

– Max Hamsch, a CVJM, a német KIE (Keresztyén Ifjúsági Egyesület – a szerk.) egyik nyugalmazott vezetője, prédikátor, író, három gyermek édesapja. Rengeteget tanultam tőle a húszas éveimben, amikor táborba jártam, később tábort vezettem. Példaértékű a hite, a szeretete, az odafigyelése minden egyes gyermekre. Az pedig csak hab a tortán, hogy nála 30-40 évvel fiatalabb embereket úgy pipált le fittségével, hogy öröm volt nézni.

A fittség, pontosabban a mozgás neki is fontos: a csapatjátékok közül a kosárlabdát, majd a frisbeet űzte, az extrémsportok közül a görkorcsolya, a snowboard, a kite van jelen a hétköznapjaiban. Ha nem matematikát tanítana, akkor télen sí-, nyáron pedig vitorlásoktató lenne.

Melindát a biciklizés kapcsolja ki, emellett pedig szabadidejében szívesen olvas. Kötni a nagymamája tanította meg. A legszívesebben ennek kezd neki, amikor elfáradt, ugyanakkor még van mit átgondolkodnia.

Alkalmazkodás és álmodozás

„Mindent!” – vágja rá Balázs arra a kérdésre, ő mit szeretne még megtanulni. – A tanulás egy folyamat. Amikor az ember abbahagyja, akkor vége. Ez az élet része. A mai világban, amikor naponta jelennek meg új eszközök, technológiák, még inkább igaz ez, hiszen folyamatosan adaptálódni kell új helyzetekhez. Tanárként is követnünk kell, hogy a diákok gondolkodásmódja, motivációja változik, és ahhoz kell igazítanunk, amit és ahogyan tanítunk.

Nagyon fontosnak tartja, hogy ne általában tekintsen a diákokra, hanem azokat a gyerekeket lássa bennük, akiket rábíztak: – Mindegyikük más, mindenkivel picit másképp kell foglalkozni. Tanárként óriási felelősséget és feladatot kaptunk, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük. Ha valaki tanításra adja a fejét, ezt csak így lehet.

Melinda sem ül a babérjain, már ami a tanulást-tanítást illeti:
– Mindig keresek valami újat az eddigi dolgaim mellé: színjátszó szakkör, iskolai együttes, szakvizsga. Ezért ástam bele magam a digitális oktatásba is. Fejlődni akartam, ráadásul szórakoztatom is magam vele. Folyamatosan új felületeket és applikációkat találok, csak az időm kevés ahhoz, hogy mindegyiket kipróbáljam.

Időből Balázs is többet szeretne. Irigyli is azokat, akiknek – látszólag – megadatik ez. Mint mondja, a tanítás teljes embert kíván, az egyéb projektek és feladatok szintén, így már ezek kitöltenék a napi 24 órát, akár kétszer is. Emiatt a családra, sportra, hobbikra elcsent idő végül mindig az alvásra szánt órákat rövidíti meg.

– Alapvetően hajlamos vagyok túlvállalni magam, ilyenkor nagyon szűkek a napok. Utána leadok pár projektet, akkor úgy érzem, sok időm van, ezért elvállalok új feladatokat, így megint kevés lesz. Ebben a libikókában lenne jó megtalálni az egyensúlyi állapotot – álmodozik legalább ébren Balázs.

Ábrándozni Melinda is szokott:
 – Szeretnék érteni a kertészkedéshez: virágokat ültetni, konyhakertben saját zöldségeket nevelni, fát metszeni. De van három kutyám, és azt mondják, vagy kutya, vagy kert… Azért lassan elindultunk ebbe az irányba.

A sikert nem versenyeredményben mérik

Szerte a világban sokfelé tartott már előadásokat, diákjai révén járt a Fehér Házban, de pedagógusként mégsem ezeket tartja az eredményesség legfőbb mutatóinak Balázs. – A volt diákjaimmal való találkozások, sőt barátságok sokkal többet nyomnak a latban – jelenti ki határozottan. – Jó megtapasztalni, hogy sokszor hálásak és szeretettel, örömmel gondolnak vissza a közösen eltöltött gimnáziumi évekre.

Melinda is osztja az álláspontját arról, mit tekint sikernek: – Amikor nem szakítják meg velünk a kapcsolatot az öregdiákok, hanem visszajönnek, emlékeznek arra, amit évekkel azelőtt tőlünk hallottak, és esetleg még meg is köszönik egy-egy mondatunkat. De ugyanígy fontos visszajelzés az is, amikor egy gyerek megnyílik nekem, vagy amikor a színjátszókörös diákok a próba végeztével nem akarnak hazamenni.

 Ha elmondhatnák vagy megtudakolhatnák…

Kitől és mit kérdeznének meg? – vallattuk még őket.

Melinda inkább mesélne: – A nagymamámnak mondanám el, hogy mi történt velem azóta, hogy már nincs velünk. Két éve halt meg. Szeretném, ha tudná, mostanra olyan lett az életem, amilyet régóta szeretett volna nekem. Már nem kell aggódnia értem.

Balázs a harminc évvel idősebb önmagát faggatná arról, hogy jó-e, amit most csinál: – Ha a válasz nem lenne, akkor sürgősen változtatnom kellene. De nem vagyok biztos benne, hogy jó lenne, ha így befolyásolhatnám a jelenlegi életemet. Egyébként pedig abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy van kihez fordulnom segítségért, akár személyes, akár szakmai kérdésem van. Rengeteg értékes ember vesz körül, ezért nagyon hálás vagyok a Jóistennek.

Szöveg: Vitális Judit