Mindig két olyan embert szólítunk meg, akik valamilyen módon kapcsolódnak az evangélikus oktatáshoz. Ezúttal azonban nem pedagógusokat, hanem más területen dolgozó munkatársakat kérdezünk – de most is azokat a pontokat keressük közöttük, amelyek egybecsengésről árulkodnak.

Az interjúhoz kapcsolódó videó megtekinthető az Evangélikus Nevelés facebook-oldalán.

Mélység és magasság

Mindketten éltek meg veszteségeket, de kaptak új esélyt a boldogságra is. Nem feltétlenül ugyanúgy érzik igazán elemükben magukat, de az közös bennük, hogy a természetnek fontos szerepe van az életükben. A pozitív hozzáállás és a kitartás elengedhetetlen voltáról pedig egyformán gondolkodnak. Illésné Pál Etelkával és Suba Róberttel beszélgettünk.

„NÉV-JEGYEK”

Illésné Pál Etelka (1969. április 8.) a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola titkárságvezetője, a majosi evangélikus gyülekezet tagja. Egy fia és két unokája van. Mottója: „Isten mindig előttünk jár, csak hagynunk kell, hogy vezessen minket.”

Suba Róbert (1980. július 17.) a kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Szakgimnázium portása. Paralimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok sportoló. József Attilával vallja: „Légy egy fűszálon a pici él / S nagyobb leszel a világ tengelyénél.”

A várakozás lázában élnek, gondolataik már egy új élet ígérete körül forognak: Etelkának előreláthatólag novemberben születik meg a harmadik unokája és Róbert párja is túl van várandóssága első felén. Más tekintetben is egy új fejezet kezdődött számukra a közelmúltban, illetve veszi kezdetét a napokban: Etelka négy éve elvesztette a férjét, de nemrégiben újra társra lelt, „aki hatalmas ajándék az égiektől”, Róbertnek és menyasszonyának pedig szombaton (június 27-én) lesz az esküvője.

Fürge ujjak

Most, hogy a legaktuálisabb egybecsengésről rögtön a páros portré elején lerántottuk a leplet, álljunk meg egy pillanatra ennél a szónál: esküvő. Ha ugyanis Etelkának egyszer sok pénze lenne és vállalkozást indítana, esküvőszervezéssel foglalkozna: “Szeretem mások szemében az örömöt, a csodálatot, a meglepetést, az elégedettséget látni. Ez is olyan nyüzsgő, szervezős, koordinációs, sokszínű feladat lenne, mint iskolatitkárként tevékenykedni.”

Etelka annak idején, a pályaválasztás során a varró- és az írógép közül némi szülői ráhatásra választotta utóbbit, de ezt azóta sem bánja. Azért alkalomadtán a jó öreg Singer pedálját is megjáratja a vadonatúj elektromos varrógépe mellett is. Ilyenkor mindig eszébe jut, kislányként hogyan csodálta nagymamáját, amíg a székely szedéses ingeket és terítőket varrta.

A vakon gépelés tudományát egyébként egy iskolai titkárnőtől „irigyelte el”. A közgazdasági suli elvégzése után, 18 évesen került be a bonyhádi gimnázium dolgozói gárdájába, így 1987 szeptembere óta ezen  intézmény munkatársa, ez az első munkahelye.

„Mozgásban maradni”

Róbert és a kiskőrösi gimnázium kapcsolata sem új keletű. Ő maga is itt koptatta az iskolapadot, és sportolói ambíciói is jórészt az intézményben születtek meg benne. Atletizált, majd profi szinten kézilabdázott – de aztán 19 évesen egy ejtőernyős ugrás során lezuhant és eltört a gerince…

...Talpra tudott állni, még ha nem is szó szerinti értelemben. Deréktól lefelé ugyanis lebénult, így kerekesszékbe kényszerült. Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy „mozgásban maradjon”:
– A balesetem után kellett egy életcél, ami motivál. Nem is volt kérdés számomra, hogy mi lehet az, mivel a rengeteg általánosan pozitív hatáson túl a sport egyben a nagy lehetőség is az akadályok leküzdésére és a kapcsolatok teremtésére. Sok esetben ez az egyetlen kiugrási lehetőség, ami hatványozottan igaz a fogyatékos társadalom számára – fogalmaz Róbert, aki előbb párbajtőrözőként indult versenyeken, majd miután a kajak-kenu is bekerült a paralimpiai sportágak közé, visszaült a hajóba. (Mert hogy korábban még az iskolával gyakran járt vízitúrákra is.)

A sportolás mellett gazdasági főiskolát végzett, s bár több munkahelye is volt, végül mégis inkább  portás lett az egykori középiskolájában.

– Mikor ezt az állást felajánlották, szívesen jöttem vissza, mert tudtam, hogy itt elfogadó és szeretetteljes közösség tagja lehetek. Hálás vagyok, hogy megváltozott munkaképességűként lehetőséget kaptam dolgozni, és szerencsésnek érzem magam, hogy támogatják a sportolói ambícióimat is. Az iskola igazgatónője nagyon toleráns és segítőkész, ha arról van szó, hogy távol vagyok és utaznom kell egy verseny vagy edzőtábor miatt. Más munkahelyen nem számíthatnék ilyen rugalmasságra – sorolja Róbert a köszönet szavait, felidézve azt is, hogy az iskola dolgozói és tanulói egy emberként szurkoltak neki, amikor négy éve a riói paralimpián szállt vízre.

Ha a nap nem 24 órából állna…

Versenyszezonban és felkészüléskor szinte csak a sport foglalja le Róbert összes idejét és energiáját. Amikor vége van egy-egy ilyen időszaknak, igyekszik a lehető legtöbbet a családjával, illetve a barátaival lenni. Ha pedig van egy kis szabadideje, azt főként kirándulással tölti.

A természetjárás, kerékpározás nagyon fontos Etelkának is:
– A Dunántúlon, a Mecsek közelében lakni hatalmas ajándék. Az erdőben csak a madarak, a fák, a szél, a patak hangját hallani, ezt nagyon szeretem. Régebben sokkal több időt fordítottam a háztartásra, zavart, ha nincsen minden a “pontos helyén”. Mára átértékelődött bennem a fontossági sorrend, inkább az a lényeg, hogy több idő maradjon a hobbijaimra – magyarázza a bonyhádi iskolatitkár.

(Más) nyelvében él…
„Milyen jó lenne legalább egyetlen idegen nyelvet biztos tudással elsajátítani” – vallják mindketten.
Róbertet különösen a nemzetközi megmérettetések és az azokon megismert külföldi versenytársak motiválják erre, ezért is igyekszik is képezni magát ezen a területen, de emellett a tudományos ismeretek – a csillagászat és az asztrofizika –, valamint a filozófia érdekli még nagyon.

Etelka időnként dorgálja saját magát: ...ha a tanulásra fordítaná a szabadideje egy részét, akkor neki is jól menne a német! 

– Nem mondtam még le arról sem – teszi hozzá –, hogy megtanuljak görkorizni. Ez gyerekkoromban  ugyan kimaradt, de az unokákkal még szeretnék versenyezni. Ugyan nem én lennék a “befutó”, de nem baj, csak együtt lehessünk és együtt nevethessünk.

Kitartás és akarat

És ha már tanulás...
Etelka fia hébe-hóba tréfásan megjegyzi: „Anyu, te már ötven éve iskolába jársz és még mindig tanulsz!” Ez valóban így is van , hiszen  „munkahelyi ártalom”, hogy próbálja megjegyezni az összes diák nevét. Amikor a pályáját kezdte, tudta kívülről az összes osztálynévsort, sőt, sok tanulónak még a lakcímét is fejből fújta. Igaz, akkoriban csak 380 tanulója volt az iskolának, most pedig már 700 diákjuk van.

– Miközben segítek nekik abban, ami miatt hozzám fordulnak, próbálom megismerni és tiszteletre, tanulásra, kitartásra sarkallni őket, mert csak így tudják megállni a helyüket az életben – mondja a bonyhádi iskolatitkár. Ő az, aki kiemelten odafigyel azokra a gyerekekre, akik csonka családból, nevelőotthonból, vagy nevelőszülőktől érkeznek.
Hivatásos nevelőszülőktől került hozzájuk az a fekete hajú, „göndör nevetésű” leányzó is, aki később az „ajándék lánya” lett, így az iskola utolsó két évét már Etelka “családtagjaként” töltötte.

Jó kapcsolatot ápol a diákokkal Róbert is:
– Úgy érzem, bizalommal fordulnak hozzám és teljes értékű emberként kezelne, mivel az állapotom ritkán kerül szóba a beszélgetések alkalmával. A balesetem óta eltelt húsz évben az emberek már megismerték a történetemet, ugyanakkor igyekszem nyitott lenni a társadalom kíváncsiságát illetően. Talán nem véletlen, hogy sok felkérést kapok iskoláktól, óvodáktól is, hogy tartsak érzékenyítő foglalkozásokat. Ez hálás feladat, mivel a gyermekek a legérzékenyebbek az integrációt illetően.

Mit tartanak a legfontosabb „tudásnak” az életben?
Mindkettőjük szavaiból hasonló eszmék köszönnek vissza:
– Fontos a pozitív hozzáállás, mindenhez, ...az, hogy figyeljünk magunkra, másokra és a feladatokra is – sorolja Etelka. – Tegyük azt, amit a legjobbnak tartunk, de közben se felejtsük el, hogy honnan indultunk és hová tartunk!
Egy filmben hallottam és nagyon megmaradt bennem: „Nincs tökéletes ember a Földön, csak tökéletes szándék.” Így ha már a szándék megvan bennünk a jóra, akkor biztosan a jó úton haladunk.

Róbert életének egyik legmeghatározóbb személye a nagymamája volt, aki rengeteg megpróbáltatáson, nehézségen ment keresztül, optimizmusát és jókedvét mégsem veszítette el egyetlen pillanatra sem.
– Rengeteget tanultam tőle, elsősorban a munka iránti kitartást és az alázatot. Ezt az szemléletet és életfilozófiát, úgy gondolom, sikerült örökölnöm, így az eddigi eredményeimet is ennek köszönhetem. Minden napra van célom, aminek a megvalósításához megteszem a maximumot – fogalmaz bajnokhoz méltóan. – Azt szoktam mondani: ha már egy valamiben jó vagy, az is bőven elég! De azért küzdj, hogy te lehess mindenben a legjobb!

 Szöveg: Vitális Judit
Képek: Magyari Márton