Az alkalmat Smidéliusz Gábor igazgatólelkész nyitotta, Mikeás próféta könyve 7. fejezetének 9. versével:

„Kivisz a világosságra és gyönyörködöm igazságában.”

Köszöntőjében hangsúlyozta, hogy mennyire szükségünk volt már erre a világosságra, a fényre, ami kivezet minket az elmúlt időszak árnyékából és nehézségiből. Reményünk van, hisz a világosságunk és reménységünk az áldó kezű Jézus Krisztus, akire feltekinthetünk, benne bízva és őt követve haladhatunk tovább az úton, ahogyan most a ballagó gyermekek is továbbmennek, megkapva a tarisznyát és az áldást. Hálát adott az alkalomért, hogy személyes jelenlétű ünnepséggel sikerült elköszönni a Kisdeák Óvoda iskolába készülő gyermekeitől.

A bevezető gondolatokat követően a ballagó gyermekek és az óvónők közösen előadták a Kiskondás című magyar népmesét. Ezután az óvodavezető köszönt el tőlük és szüleiktől. Elmondta, hogy milyen hamar elérkezett az idő, amikor búcsúzni kell, hiszen ezek a gyerekek még nem is olyan régen igen aprócskán lépték át az óvoda küszöbét és kíváncsian vagy olykor bátortalanul indultak felfedezni az új, kis birodalmukat. Az óvodában töltött évek alatt szépen kinyíltak mint a virágok, és most itt az idő, hogy induljanak tovább. Az ovis zsákot ugyan ősztől felváltja az iskolatáska, a játékot a tanulás, a csoportszobát az osztályterem, de az óvoda mindig visszavárja őket egy ölelésre, ahogyan minden nap eddig. Felhívta a figyelmet az itt kapott értékek megőrzésére: a széphez, jóhoz való ragaszkodásra, az imádság, a hit fontosságára, ami eddig nap mint nap szerves része volt az óvodai életüknek.

„Jaj, de jó volt együtt lenni, …és egymást úgy, de úgy szeretni…”

A szülőkhöz fordulva megköszönte az eddigi együttműködést és azt, hogy erre az intézményre bízták gyermekeiket. Hitet, türelmet, példamutatást kívánt, hogy igaz lelkülettel, szeretetteljesen tudják vezetni őket azon az úton, amin haladniuk kell. Végül Pál apostol Timóteusokhoz írt levél 6. fejezének 20. versével búcsúzott tőlük:

„Őrizd meg a rád bízott kincset”!

Ezután a ballagó óvodások is elköszöntek. A verseket itt is igyekeztek minél inkább személyre szabottan kiosztani az óvónők, így a vígan készülődők, („…a tanulás könnyen megy nekem, van a nyakamon egy okos kis fejem…”) és a kicsit még bizonytalanok („...Iskolába megyek, hát igen. Nem biztos, hogy nagyon jó lesz az nekem…”) is elmondhatták, mit remélnek és várnak az előttük álló időszakról.

Abban viszont mindannyian egyetértettek, hogy

„…de nekünk most el kell menni, megnőttünk, nincs mit tenni…”

Következett a személyes úti áldás, amelyhez az igéket minden gyermek számára a pedagógusok választották ki. A tarisznyák átadása és az ölelések után az óvónők elénekelték a gyerekeknek az Áldjon meg téged, áldjon az Úr… című éneket.

Az ünnepség méltó lezárásaképpen közösen énekelve, gitárkísérettel hangzott fel az Áldásoddal megyünk című ismert és a gyermekek által kedvelt ének.

Istennek legyen hála ezért az ünnepi alkalomért, gyermekeinkért és családjainkért!

Szöveg: Borovitz Orsolya óvodavezető

Fotó: Xenipictures